2010. szeptemberi könyvbemutatóink:
1. szerda 19.00 órától!
ÉS-KVARTETT
Az est témája Kondor Vilmos: A budapesti kém című regénye lesz
A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Keresztesi József és Szilasi László
A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba
A sorozatot a MASZRE támogatja
2. csütörtök
ORIOLD ÉS TÁRSAI
Ingrid Rose: Az iskolai erőszak – Tanulmány az elidegenedésről, a bosszúról és a
jóvátételről
A könyvet bemutatja: Ranschburg Jenő
Meghívott szakértők: Monostoriné Vass Anikó Az Országos Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főnyomozója, Szabó Zsuzsa a Pedagógus
Szakszervezet alelnöke valamint Tornyossy Mária klinikai szakpszichológus, a
könyv lektora.
Moderátor: Szász Áron
7. kedd
GABBIANO PRINT
Babits Antal: Végtelen ösvények – Zsidó bölcselet és misztika
Bemutatják: Heller Ágnes, Rugási Gyula, Staller Tamás és Schőner Alfréd
Moderátor: Uhrman Iván
Közreműködik: Fekete László
8. szerda 18.00 órától!
ERKEL, MAHLER ÉS LISZT BELVÁROSA – Az Andrássy út régen és ma
Őszi kultúrtörténeti beszélgetések az Írók Boltjában
Budapest kulturális sugárútja, az Andrássy út
Erkel, Mahler és Liszt belvárosa - Kultúrtörténeti áttekintés
Vendégeink: Batta András, Gerő András
Moderátor: Rózsa Péter
9. csütörtök
SPRINTER
Latinovits Zoltánra emlékezünk
Latinovits Zoltán: A világ vagyok - DVD-album
Moderátor: Kelecsényi László, az album szerkesztője
Vendég: Őze Áron
Közreműködik: Lázár Balázs
14. kedd
FŐVÁROSI ROMA OKTATÁSI és KULTURÁLIS KÖZPONT
Cigány festészet Magyarországon -1969-2009
Válogatás a Fővárosi Cigány Ház – Romano Kher közgyűjteményéből
15. szerda
PARNASSZUS KÖNYVEK - Új vizeken
Boldogh Dezső: Éjszakai kamionos
Magyari Andrea: Sztori
Simon Adri: Komplemente
Házigazda: Turczi István
16. csütörtök
RUSZT JÓZSEF ÉLETMŰ-SOROZAT
Ruszt József: Színészdramaturgia – A Színitanoda
Ruszt József: Naplók 1962-1969 – Rekviem
Vendégeink: Forgách András, Nánay István és Tucsni András
Közreműködik: Trokán Péter
18. szombat 15:00-18.00!
SZAKMÁZÓNA AZ ÍRÓK BOLTJÁBAN
annak, aki még többet akar látni annál, amit odakint lát!
15.00
Kárpáti Péter - Kortárs Színházi Alkotók - Ellenfény könyvek 1.
100. Ellenfény szám: 2010/7 - Nyitottan a közönségre
Vendég: Kárpáti Péter
A beszélgetést vezeti: Sándor L. István
16.15
Függetlenül – Mitől is?
Szakmai beszélgetés a függetlenek helyzetéről, lehetőségeiről, jövőjéről
a független Criticai Lapok szervezésében
22. szerda
BUDDHISTA VIPASSANA ALAPÍTVÁNY - A TAN KAPUJA BUDDHISTA EGYHÁZ
Sayadaw U Pandita: Még ebben az életben – A Buddha tanítása a megvilágosodás
eléréséhez
Bemutatja: Dobos Andrea
Moderátor: Szvetelszky Zsuzsa
Beszélgetnek: Dobos Andrea és Farkas Pál
23. csütörtök
SZÉPÍRÜK TÁRSASÁGA
A könyv utóélete
A Szépírók társasága vendégül látja a Horvát írószövetség két tagját
Felolvasnak: Vukčević Lidija és Pogačar Marko
Moderátor: Ladik Katalin
25. szombat 20.30!
FÜGGETLENEK ÉJSZAKÁJA – Ágens társulata
Basium - csókszolgálat
Szereplők: Ágens, Barsi Márton, Gergye Krisztián, Madák Zsuzsanna,
Szakács Ildikó, Boudny Lídia Ágnes, Kalmár Bence, Hományi Péter,
Nagy Bernadette, Kulcsár Viktória
Közreműködik: Stollár Xénia viola da gamba, Szabó Zsolt viola da gamba,
Balogh Vera barokk fuvola
29. szerda 19.00 órától!
ÉS-KVARTETT
Az est témája Szvoren Edina: Pertu című novelláskötete lesz
A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Keresztesi József és Szilasi László
A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba
A sorozatot a MASZRE támogatja
30. csütörtök 17.00 órától!
L HARMATTAN
Sajó László: Fényre sötétedő
Bemutatja: Tarján Tamás
Közreműködik: Vallai Péter
2010. júniusi könyvbemutatóink:
1. kedd
INFORG 2002 – BALASSI INTÉZET
Szósz ?!:) a magyar nyelv szava-borsa II.
Vendégeink: Barna Imre, Lator László, Váradi Szabolcs,
Kiss Judit Ágnes, Szabó T. Anna, Nádasdy Ádám, Vámos Miklós,
Sipos Pál, Lauter Éva, Pusztai Ferenc
Műsorvezető: Sugár Ágnes
81. ÜNNEPI KÖNYVHETI DEDIKÁLÁSOK A LISZT FERENC TÉREN
– 2010.06.03.–06.07. –
MEGNYITÓ – 2010. június 3. csütörtök 17.00 Liszt Ferenc tér
Megnyitja: VERÓK ISTVÁN, Terézváros polgármestere és
BÁN ZSÓFIA, író
JÚNIUS 4. PÉNTEK
15 óra
BOOKART
Bächer Iván, Gergely Tamás, Hajdú Farkas-Zoltán, Markó Béla
PALATINUS
Háy János, Nagy Ildikó Noémi, Szvoren Edina
BARRUS
Vecsei Miklós Hasi
16 óra
SCOLAR
Bajnai Nóra, Bán Zoltán András, Báthori Csaba, Bródy János, Csiffáry Gabriella,
Gerőcs Péter, Margittai Gábor, Solymosi Bálint, Spiró György, Ungvári Tamás
JÚNIUS 5. SZOMBAT
15 óra
MAGVETŐ
A KÖRKÉP és a SZÉP VERSEK antológiák szerzői dedikálnak.
15.00 - Závada Pál
15.30 - Esterházy Péter
16 óra
MAGVETŐ
Garaczi László, Nádasdy Ádám, Takács Zsuzsa, Szabó T. Anna
PARNASSZUS
G. István László, Imre Flóra, Lázár Bence Balázs, Szöllősi Mátyás, Svébis Bence
IRODALMI JELEN
Gömöri György
L’HARMATTAN
Sajó László
JÚNIUS 6. VASÁRNAP
15 óra
JELENKOR
Falcsik Mari, Horváth Viktor, Miklya Anna
KIJÁRAT
Mikola Gyöngyi
FOTOGRÁFUSOK
Horváth M. Judit, Stalter György
16 óra
KALLIGRAM
Balla Zsófia, Borbély Szilárd, Brenzovics Marianna, Csaplár Vilmos,
Csehy Zoltán, Grendel Lajos, Györe Balázs, Győri László, Kerékgyártó István,
Kőrösi Zoltán, Kukorelly Endre, Lanczkor Gábor, Márton László Távolodó,
Németh Gábor, Pályi András, Szegedy-Maszák Mihály, Tallér Edina,
Tompa Andrea
TISZATÁJ
Sándor Iván
7. hétfő 15.30!
MEGEMLÉKEZÉS VÁZSONYI JÁNOS emléktáblájánál (Liszt Ferenc tér 2.)
7. hétfő
SZELLEMIDÉZÉS: A VÁZSONYIAK
A Vázsonyi család három generációja Terézváros
és a főváros szellemi és politikai életében
Vázsonyi Vilmos 1868-1926 – Vázsonyi János 1900-1945 –
Vázsonyi Vilmos 1934-2008
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Dr. gr. Bethlen István, Hadas Miklós,
Novák Attila, Sipos András, Surányi j András, Zeke Gyula
Moderálja: Rabin László
Közreműködik: Trokán Anna és Vázsonyi János
8. kedd 17.00!
VEGYEN EGY JÓ SZÓT!
Jótékonysági szó és kézirat árverés
Megnyitja: Szűcs Tamás
Vezeti: Winkler Nóra
9. szerda
PARNASSZUS KÖNYVEK – Új vizeken
Lázár Bence András: A teraszról nézni végig
Svébis Bence: Biztos talaj
Szöllősi Mátyás: Aktív kórterem
Tóth Imre: A lélek nulla foka
Bemutatják a szerzők valamint a házigazda Turczi István
10. csütörtök
PSYCHO ART
Bakó Tihamér: Psycographics - Grimaszkok
Bemutatja: Ézsöl Andrea
14. hétfő 17.00!
NYELV ÉS TUDOMÁNY
Miért nem „divatos” a finnugor nyelvrokonság?
Mitől tudomány a tudomány? Mitől mítosz a mítosz?
Beszélgetőpartnereink: Fejes László nyelvész, Pálfi Zoltán történész
és Simon Zsolt régész - indogermanista
16. szerda 15:00!
KRÉTAKÖR ALAPÍTVÁNY - PRAE.HU
Ariane Mnouchkine: A jelen művészete - beszélgetések Fabienne Pascaud-val
Bemutatja: Schilling Árpád és a fordítók
16. szerda 17:00!
PALIMPSZESZT- PRAE.HU
Marno János: A semmi esélye
Bemutatja: Dunajcsik Mátyás és Nemes Z. Márió
23. szerda
PRAE.HU
Pál Dániel Levente: Ügyvezető költő a 21. században
Bemutatja: Nemes Z. Márió
2010. májusi könyvbemutatóink:
4. kedd
20 ÉVES A FEKETE SAS KIADÓ
Fazakas Istvánnal, a kiadó vezetőjével beszélget Tarján Tamás
5. szerda
100 ÉVE SZÜLETETT FALUDY GYÖRGY
Az örök garabonciás
Emlékeznek: Ferdinandy György, Forgách András és Petőcz András
Moderátor: Kulcsár Katalin
A rendezvényt a MASZRE támogatja
6. csütörtök
HORVÁTH M. JUDIT fotóalbumának bemutatója
Csalóka látszat
Bemutatja: Kincses Károly
11. kedd
NAPVILÁG – Critica sorozat
Agárdi Péter: József Attila, a közös ihlet
Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája
Vendégeink: Klopfer Judit és a szerző
12. szerda
BALASSI
P. Müller Péter: Test és teatralitás
Bemutatja: Jákfalvi Magdolna
13. csütörtök
KALLIGRAM
Győri László: A szó árnyéka
Bemutatja: Tarján Tamás
17. hétfő 17.00 óra!
NYELV ÉS TUDOMÁNY
„Le az iskolai nyelvoktatással”
Vendégek: Kálmán László és Schiller Mariann
18. kedd
ORIOLD ÉS TÁRSAI
Alessandra Piontelli: A magzattól a gyermekig
Bemutatja: Raffai Jenő és Horváth Krisztina
19. szerda 16.30!
ULPIUS-HÁZ
Benn a pokol – Kultikus színdarabok egy könyvben
– W. Shakespeare, Thomas Kyd, Christopher Marlowe –
Fordította: Szabó Stein Imre
Vendégeink lesznek Forgách András és Térey János
Közreműködik: Kolovratnik Krisztián
20. csütörtök
PALATINUS
Tasnádi István: Fédra fitnesz
Bevezeti: Reményi József Tamás
Közreműködik: Für Anikó és Mácsai Pál
22. szombat 11.00 órától!
MI ÚJSÁG A KÖNYVEK BIRODALMÁBAN?
Interaktív játék gyerekekkel
Tematikus, tárgyjátékos, bábos, zenés foglakozás kortárs írók,
költők meséi és versei felhasználásával.
Vezeti: Tárnok Marica, bábművész
25. kedd
ARTPOOL ÉS MAGYAR MŰHELY
Tamkó Sirató Károly: A Dimenzionista Manifesztum története
A dimenzionizmus (nemeuklidészi művészetek) I. albuma.
Az avantgárd művészetek rendszerbe foglalása
Bemutatják:
a kötet szerkesztői-kiadói: Klaniczay Júlia és L. Simon László, valamint
Keserü Katalin, Maurer Dóra, Galántai György, Papp Tibor, Szombathy Bálint
és Tóth Gábor
26. szerda
BARRUS
Vecsei Miklós Hasi: Égszilánk a matracon – Versek
A szerzővel Fekete András beszélget
26. szerda 19.00 órától!
ÉS-KVARTETT
Az est témája Garaczi László: Arc és hátraarc című regénye lesz.
A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Gács Anna és Szilasi László
A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba
A sorozatot a MASZRE támogatja
27. csütörtök
KNER IZIDOR EMLÉKEZETE
Vendégeink lesznek: Dercsényi Szilvia, Galli Katalin és Faragó Ágnes
Moderátor: Hományi Péter
A rendezvényt a MASZRE támogatja
28. péntek
MAGYAR FORDÍTÓHÁZ
Andrés Barba, fiatal, sikeres, spanyol író bemutatkozása
Beszélgetőtársa: Kertes Gábor
29. szombat 11.00 órától!
MI ÚJSÁG A KÖNYVEK BIRODALMÁBAN?
Interaktív játék gyerekekkel
Tematikus, tárgyjátékos, bábos, zenés foglakozás kortárs írók,
költők meséi és versei felhasználásával.
Első témánk: A formák és a színek
(Lázár Ervin: A Hétfejű tündér, Török Szilvi: Színek könyve,
Aranysityak – Friss gyerekversek)
Vezeti: Tárnok Marica, bábművész
2010. áprilisi könyvbemutatóink:
8. csütörtök
ORIOLD ÉS TÁRSAI
Erdélyi Ildikó: Mágikus és hétköznapi valóság Bevezeti: Oriold Károly A szerző beszélgetőtársai: Erős Ferenc, Lőrincz Zsuzsa, Merényi Márta.
KÖLTÉSZET HETE az Írók Boltjában
13. kedd
PALATINUS
Berzsenyi Dániel válogatott versei Válogatta: Géher István László Vajda János válogatott versei Válogatta: Turczi István Király Odett: Magamon kívül Magolcsay Nagy Gábor: 150 fok Bevezeti: Reményi József Tamás
14. szerda
A KÖLTŐ ÉS A HALÁL
Györe Balázs és Sajó László felolvasnak új, készülő műveikből, valamint Deák László, múlt évben elhunyt kortársuk verseiből Moderátor: Hományi Péter
15. csütörtök 14 órától!
ASTER FILM
A KÖLTÉSZET MESTEREI – filmvetítések és beszélgetések
14 órától Emléktöredékek egy Tanítóról
(Balassa Péter portré) r: Katona Zsuzsa
15 órától Bella István (Költői portré r: Katona Zsuzsa, Mérei Anna)
beszélgetőtárs: Oláh János költő
16 órától Orbán Ottó (Költői portré r: Katona Zsuzsa, Mérei Anna)
beszélgetőtárs: Lator László költő
17 órától Baka István filmrészletek (r: Dér András)
beszélgetőtárs: Balogh József szerkesztő
18 órától Mészöly Miklós filmrészletek (r: Dér András)
beszélgetőtárs: Károlyi Csaba kritikus
19 órától Petri György filmrészletek (r: Kamondi Zoltán)
beszélgetőtárs: Forgách András író
Műsorvezető-szerkesztő: Katona Zsuzsa
20. kedd
KORTINA KIADÓ – OSZTRÁK KULTURÁLIS FÓRUM
Beszélgetés, majd felolvasás a Költőpárok c. könyvsorozat kapcsán Vendégeink lesznek: Franz Josef Czernin, Halasi Zoltán, Szabó T. Anna és Szijj Ferenc A beszélgetést vezeti: Wilhelm Droste
21. szerda
KORTÁRS
M Tóth Éva: Aniráma - Animációs mozgóképtörténet Bemutatja: Báron György
26. hétfő
MÚLT ÉS JÖVŐ
A Múlt és Jövő IZRAEL c. (2010/01) tematikus számának és az Izraeli szellem ma c. kötet közös bemutatója Vendégeink lesznek: Heller Ágnes és Kőbányai János
27. kedd
SCOLAR – A BŰN REGÉNYE
Scolar krimik Karin Fossum és Wolf Haas könyveinek bemutatója Vendégeink: Bán Zoltán András és Radnóti Sándor
28. szerda 19 órától!
ÉS-KVARTETT
Az est témája Poós Zoltán: A szív határai c. regénye lesz A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Gács Anna és Szilasi László A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba A sorozatot a MASZRE támogatja
29. csütörtök
MŰHELY FOLYÓIRAT – GYŐR
VONAT - tematikus szám Vendégeink: Ágh Isvtán, Balla Zsófia, Báthori Csaba, Danyi Zoltán, Gergely Ágnes, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Uri Asaf és Zsemlye Ildikó Bevezeti és moderál: Villányi László
2010. márciusi könyvbemutatóink:
3. szerda
SAVARIA UNIVERSITY PRESS - SZOMBATHELY
Mezősi Miklós: Ezek itten csatolt fájlok – Versek 1999-2009 Vilcsek Béla: Radnóti Miklós Pienták Attila: Tárlat – novellák Fűzfa Balázs: Trieszt felé I-II. – válogatott tanulmányok és egyéb írások A 12 legszebb magyar vers konferencia- és könyvsorozat eddig megjelent kötetei – Szeptember végén, Apokrif, Szondi két apródja, Esti kérdés Vendégeink: Kálmán C. György, Sipos Lajos és a szerzők.
4. csütörtök
ORPHEUSZ
Fogarassy Miklós: Vermeer – két esszé Bevezeti: Radnóti Sándor A szerzővel beszélget: Vajda Kornél
9. kedd
HÁTTÉR
Domán István: Menekülés – Egy zsidó fiatalember New Yorkban Bemutatja: Bächer Iván Közreműködik: Hegedűs D. Géza
17. szerda
MADÁCH-POSONIUM
Koncsol László: Cseppben az öböl – Cikkek, előadások, elemzések, interjúk Bemutatja: Kiss Gy. Csaba Cselényi László: A kezdet s az egész – Válogatott versek 1956-2006 A Cs-tartomány – pro és kontra – Cselényi László költészete kritikák és értékelések tükrében Bemutatja: Petőcz András Tóth László: Ma Isten maga… avagy változatok a teremtésre - Válogatott versek 1968-2008 Bemutatja: Fogarassy Miklós
18. csütörtök
KIESELBACH
Tamás könyve Vendégeink lesznek: Anna Maria Hábermann, Tóth Ildikó és Molnos Péter Moderátor: Bojár Iván András
23. kedd
IRODALMI JELEN
Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai Bevezeti: Weiner Sennyei Tibor Méltatja: Gömöri György
31. szerda 19 órától!!
ÉS-KVARTETT
Az est témája Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? c. novelláskötete. A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Gács Anna és Szilasi László. A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba. A sorozatot a MASZRE támogatja.
2010. februári könyvbemutatóink:
2. kedd
CORVINA
Dalos György: Világ proletárjai, bocsássatok meg – vicces búcsú a létező szocializmustól A szerzővel beszélget: Barna Imre
3. szerda
L’HARMATTAN
Máthé Andrea: A könyv csábítása – Tanulmányok, esszék, kritikák Bemutatja: Radnóti Sándor A szerzővel beszélget: Gács Anna
4. csütörtök
PAPIRUSZ BOOK
Sánta György: Tudom, hogy megölsz Bemutatja: Baranyi Ferenc A szerzővel Kemény András, a kiadó vezetője beszélget.
9. kedd
KATALIZÁTOR
Bóna László: Méreg, ami éltet – Homeopátiás halottaskönyv Bemutatja: Pályi András
10. szerda
KOINÓNIA
Upor László: Majdnem véletlen– Tom Stoppard fokozatos megközelítése Közreműködik: Botos Éva, Fekete Ernő és Máté Gábor Bemutatja: Kállay Géza Vendégünk lesz: Tettamanti Béla és a szerző.
16. kedd
ORPHEUSZ - Emlékezés Deák Lászlóra
Emlékeznek: Győri László és Kemsei István Méhes Károly: Túl élő Bemutatja: Vörös István Mező Ferenc: Sör és hamu Bemutatja: Takács Ferenc
23. kedd
MENTOR
Kibédi Varga Sándor: Az Üveghegyen túl Bemutatják: Bódis Krisztina és Csapody Miklós Közreműködik: Nagy Apolka
24. szerda 19.00
ÉS-KVARTETT
Az est témája Darvasi László: Virágzabálók c. regénye. A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Gács Anna és Szilasi László. A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba. A sorozatot a MASZRE támogatja.
2010. januári könyvbemutatóink:
14. csütörtök
L’HARMATTAN
Köztes demokrácia – Lorem ipsum Lorem – Méltányosság-könyvek Vendégeink: Szentpéteri Nagy Richard, Gyenes Ádám, Csizmadia Ervin, Kéri László, Egedy Gergely és Kende Péter
19. kedd
MŰCSARNOK
„COL TEMPO” – A W.-projekt – Forgács Péter installációja Moderátor: Mélyi József Bemutatják: B |