Írók Boltja online könyvesbolt
js slider
 
 
 
2017. május 23. kedd
Boldog névnapot Dezső nevű látogatóinknak!
 
nyitóoldal - üzletszabályzat - elérhetőség - cégadatok - cégismertető - súgó
Kosár tartalma
 
 
 
 
Írok boltja elfogadó hely  Krea kártya  MVM Partnerkártya  Magyar Naracs kártya  MKB Professzori kártya  Bankkártyás fizetés 
Márton László

No és hová gurul?

  • Üveggolyók. Válogatta Parti Nagy Lajos. Írók Boltja és Barrus Kiadó, Budapest, 2006. 130 oldal, 2480 Ft

Ez az ismertetés kivételesen nem annyira a könyvről és a benne szereplő írásokról, inkább az írások tárgyáról szól. Annyit azért elmondok, hogy kedves, szerethető, szép kis könyv. Jól van összeállítva. Az alkalmi jellegű írásokban a családias szívmelegen kívül műgond is érezhető; a közéjük rakott klasszikus (ma már - sajnos! - klasszikussá vált) alkotások, Mészöly Miklós és Mándy Iván prózája, Petri György versei a kontextusban érzékeltetik egykori frissességüket. Mindazonáltal nem akarok úgy tenni, mintha könyvrecenziót írnék: az írói érdemek és az Írók Boltjának érdemei ezúttal nem választandók szét.
Az Írók Boltja, ez a Liszt Ferenc tér és Andrássy út sarkán, az egykori Japán kávéház helyén található műintézmény decemberben ünnepelte önállóságának tizenötödik évfordulóját. Maga a bolt előtte is működött már, nem a semmiből pattant elő. Szellemisége a nyolcvanas években formálódott ki, és a kulturális közéleti szolidaritás akkori reflexeit, melyek mára igencsak megritkultak, a bolt, illetve annak munkatársai megőrizték és működtetik.
A bolt munkatársai az önállóvá váláskor egy irodalmi díjat is alapítottak, az úgynevezett Üveggolyó Rendet. Ez "egy olyan elismerés" - mondja a jubileumi felolvasóest szórólapja -, "amit a könyvesbolt munkatársai évente adományoznak egy-egy kortárs irodalmi személyiségnek, aki bensőséges kapcsolatot ápol a bolttal". Mostanáig tizenöt Üveggolyót adtak át, ennek megfelelően tizenöt szerző szerepel a kötetben, vagyis az előszót író Forgách Andrással együtt tizenhat. Érdemes egy félmondatot idézni az előszóból: "ez a guruló üveggolyó a figyelem, tapintat és kedvesség és, ismétlem, szeretet díja, nem a távolságé, hanem a közelségé, a könyvespolcok között lezajló félcsöndes beszélgetéseké, (...) a viszszatérő otthonosságé, olyan földi lényeké, akik olykor félszavakból is megértik egymást."
Ezek Forgách kulcsszavai. Azt hiszem, vagyunk néhány százan, talán néhány ezren is, írók és olvasók, akik hasonló tapasztalatokról számolhatnak be. (Csak zárójelben: az olvasmányélmény szempontjából sem közömbös, hol szerezzük be a könyvet, miféle találkozások és beszélgetések kapcsolódnak a könyvvásárláshoz.)
Lássuk az Üveggolyó Rend tagjainak kulcsszavait is!
Parti Nagy Lajos azt mondja, hogy "hatalmas kisvállalat", és hogy "kávéházként viselkedik". És hogy "valami nagyon civil, noha lobogó dolog, sál, kabát, teavíz, pezsgő", mármint ezek vagy effélék illenek hozzá. És mindezt megtoldja egy monumentálisan kibontott hajómetaforával.
Tandori Dezső kulcsszava a "gurul". Vagyis: "időnek nem híja, / nem híja a térnek, / az gurul elébed".
Györe Balázs drámaian kezdi: "Az Írók Boltja: menedék. Végvár. (Az egzisztencia utolsó bástyája.)" És egy lírai halmozással fejezi be: "Én csak egy közönséges vásárló vagyok, de még az sem, csak látogató, nézelődő, böngésző, ácsorgó, pislogó, kuncsorgó, betérő, bejövő, utcai járókelő, aki akarattal megy be az Írók Boltjába, akár van itt dolga, akár nincs (a legtöbbször nincs), mert vonzza a légkör, a hely, a hely szelleme. Van itt valamilyen varázs. Varázslat."
Szilágyi Ákos úgy látja, miközben Afanaszjev gyűjteményébe illő mesét kanyarít, hogy az Írók Boltja "rezervátum, menhely, ahol manapság az utolsó írók és olvasók adnak egymásnak titkos találkát, azok, akik már tényleg az utolsókat írják és az utolsókat olvassák". Ez persze kilencven százalékban tréfa, de ha csupán tíz százalékban diagnózis, a máskülönben vicces mese akkor sem kevésbé drámai, mint Györe Balázs imént idézett erős állítása.
Göncz Árpád, aki egyébként egy műfordításról szóló esszével szerepel, a boltot levélben szólítja meg: "Jó tíz esztendeig ti jelentettétek számomra a kapcsolatot az irodalommal." Magyarán szólva, ez volt az a hely, ahol a köztársasági elnök feltűnés nélkül önmagának érezhette magát, írónak és embernek.
A mentsvár-motívum Keresztury Tibornál is erős: "Menedékhely a nyomottnak. Az örökös kavarók agorája, a magányosok otthona. Menekültek befogadóállomása, megértésre vágyó lelkek ingyenes szeretetszolgálata. A kisszobába beslisszoló szorongók paradicsoma. A pályakezdők szocializációs terepe, a tűzkeresztség színtere, az első kötettel való vizuális és verbális szembesülés nyilvános fóruma." A legfontosabbnak persze ő is azt tartja, akár a többi szerző, hogy itt minden megjelent könyv és folyóirat kapható, de erről csak az idézett ana- és euforikus felsorolás után ejt szót.
Balla Zsófia, kissé elégikus hangon így emlékezik: "Az ezerkilencszázkilencvenes évek elején azt hittem, Budapest olyan, mint az Írók Boltja." Aztán persze, Kolozsvárról átköltözve, tapasztalnia kellett, hogy nem olyan. Ha azóta a város valamelyest mégis otthonossá vált számára, nem kis részben az Írók Boltja révén vált azzá. Nála is az otthonosság a kulcsszó.
Esterházy Péter a "menni a lányokhoz" kifejezés terézvárosi értelmét fejtegeti (mondhatnám, hüvelyezi), majd látszólag szembemegy az előtte szólókkal: "Nem sziget, nem a szabadság kis köre, hanem a normalitás terepe. A hétköznap mint ünnep, ez az Írók Boltja. A munka mint munka." Azt hiszem, igaza van. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a "nem kultúrmisszió" azt jelenti: dehogynem, és a "csak" - "Erre a csakra hívnám föl a figyelmet" - egyszersmind azt is jelenti, hogy "nemcsak".
Kovács András Ferenc catullusi - bocsánat, calvusi! - chorijambusokban üdvözli az Írók Boltját: szellemekben - úgymond - nincs nála gazdagabb és szebb hely, továbbá "könyvben, mosolyban s röppenő szavakban sem".
Nádas Péter azt meséli el, miképp és miért nem kapott vízumot az NSZK-ba 1986-ban. Történetébe azonban azt is beleszövi, hogy: "Az Írók Boltja a diktatúrában a szó minden értelmében az első nyilvános helyek közé tartozott."
Sándor Iván egy munkaesszét adott a kötetbe. Megírja, milyen az alkonyat a mükénéi tengerparton, ahol egy Labdakidákról szóló film forgatása zajlik majd. Az igazi főhősnő: Iszméné. Az esszé ajánlása az Írók Boltjának várvédőit emlegeti.
A kötet írásaiból az derül ki, hogy az Írók Boltja ma is az első nyilvános helyek, a közvetlenül demokratikus agórák egyike. Itt találkozik a kulturális közélet "kis" és "nagy" nyilvánossága. A kötet írásaiban nincs róla szó (nem is illett volna az ünnepi alkalomhoz), de azért tudható, hogy vannak, akik éppen ezért nem kedvelik az Írók Boltját. Én azonban nem azért írom e sorokat, hogy velük vitatkozzam, vagy meg akarjam győzni őket. Éppen csak annak a reményemnek adok hangot, hogy tíz vagy tizenöt év múlva ugyanúgy lesz mód jubilálni, mint decemberben, és ugyanúgy bejárkálhatok könyvért, folyóiratért, jó szóért, mint manapság. Ha megérjük.

Márton László 1959-ben született, regényíró és műfordító


Szülőhelyükön laknak a könyvek

Az 1920-as évek Budapestjének társadalmi különbségei megteremtették az igényt egy olyan közintézményi rendszerre, amely elmossa a differenciálódásból adódó feszültségeket. Ez az intézmény a kávéház volt, amely sajátos atmoszférájával vendégei elé festette a látszategyenlőség világát. Kávémérésbe járni nemcsak időtöltés volt, hanem életforma is.
Ilyen intézmény volt a Japán, az Andrássy út 45. szám alatt. A hely iskolapéldája a sajátos demokráciával bíró pesti kávéházaknak, ahol gazdag és szegény ugyanannyi joggal élvezhette azt az ideiglenes varázslatot, aminek "belépődíja" csupán egyetlen fekete ára volt.
A kávéházat az 1890-es években alapították, ma az Írók boltja foglalja el a helyét. Nevét Japán porcelánból készült faliképeiről kapta, melyek a századvég gésakultuszát idézték. Később falait a törzsvendégekről készült karikatúrákkal díszítették.
Asztaltársaságait híres írók, költők és a pesti művészvilág képviselői alkották. Olyan nevek fordultak meg itt rendszeresen, mint a Latabár testvérek, vagy Lechner Ödön, aki állítólag, rendszeresen a kávéház márványasztalaira skiccelte fel legújabb terveit.
A "Munkácsy céh" tagjai az Abbáziából pártoltak át a Japánba. Állandó vendégnek számított Színyei- Merse Pál, Ferenczy Károly és Rippl- Rónai József.
Az ifjú karikaturista Pólya Tibor a szó szoros értelmében a Japánban élte le életét. A nap huszonnégy órájából tizenkettőt itt töltött.
A művészek törzsasztala az Andrássy útra néző sarokablakablak mögött volt. Innen kísérhették legjobban figyelemmel a nyüzsgő városi változó panorámáját, ha épp megpihentek a munkában. Szép Ernő 1930-ben így emlékezett a kávéházról:

"Volt egy kávéházunk az Andrássy úton, abban a kedvesebbik időben: a Japán kávéház; fehér majolika falai teli pingálva bambusszal, krizantémmal, vázákkal, álmodott madarakkal. Akik oda jártunk a Japánba, talán messzibb mentünk, mintha Japánba mentünk volna; távolibb exotikum volt ez a kávéház, mint a fehér lótusz, a zöld thea, s az arany Buddha világa: mert a Japán kávéház az ifjúság tündér-hazája volt. - Oda mentem délután, elhanyagolva regényolvasást, lóversenyt, meg szerelmet is néha; a barátkozás szent idejében olyan szent szükséglete ez az életnek. - A Japán asztalnál ültek azok a művészek és műértő jóbarátok, akikből a mai Szinyei Társaság kerekedett. A Szinyei Társaságnak, hogy mindjárt megmondjam, azrét vagyok tagja, hogy képviselve legyenek azok is, akik a hazában nem értenek a képekhez. - Ebben a jelentésemben egy impozáns sokaság képviselőjeként merek a Társaság kedves vendégei elé ülni és itt hangosan beszélni.
Oh, az az ozsonnaidei nagy Japán asztal az Andrássy útra néző tükörablak előtt, amelyről a Pólya Tiborunk pingálta derült csoportképet már őrizetbe vette az Ernst Múzeum; mennyi tréfa esett ott minden istenadta nap, mennyi napsütött históriát meséltek ott a párizsi, müncheni meg nagybányai piktorság életéből; s viták perdültek és szenvedély kürtölt... vallomások lelkendeztek, mikor a byroni szavakkal élve: a mennybe látni sok vidám és tiszta gondolaton át. Igaz, csalódásnak, fájdalmaknak a gordonka hangjai is sötétlettek...
Ma mindenre, a nevetésre, vitára, véleményre, sérelemre, lázadó haragra emlékszik és nem emlékszik az ember, úgy mint egy társaságos est témáira, úgy, mint zenére, amely elhangzott, amelyből vissza-visszajövő hangulat, fel-felébredő echó lesz, míg egy elmúlt ünnep hangzik vissza a lélekben, ifjúság, ifjúság ünnepe, művészet és művészek ifjúsága..."


Herman Lipót festő, aki maga is tagja volt az asztaltársaságnak, úgy ír Lechnerről és Színyeiről, mint a társaság törzsfőnökeiről, akiket megválasztani sem kellett, mert olyan természetes volt vezető pozíciójuk ebben a sokféle egyéniségből összeálló "birodalomban".
Krúdy Gyula Az utolsó pesti omnibusz utasai című munkájában, ezt vetette papírra a híres építészről:
"Ez az ezüstszakállú, bohókás tekintetű, igen finom fekete kabátban megjelengető úriember arról volt nevezetes, hogy temérdek szép házat épített Pesten, nagy része volt abban, hogy a lakosság megbámulja az építészet csodáit, amelyekkel tervezeteiben pazarul bánt.
Muzeális megjelenésű férfi volt; akár a művészkávéház kirakati ablakánál ült, kimosolygott az Andrássy út járókelőire, valamint helyeslőleg bólintott a körülötte helytfoglaló ifjú művésznemzedék felé: mindig volt valami a magatartásában, mintha az imént lépett volna ki egy klasszikus olajkép rámái közül."
Az írók általában témát keresni jöttek a kávéházba, menekültek és hajszolták is egyben az életet. Itt magukhoz hasonló emberekkel is találkozhattak, olyanokkal, akiket kivetett magából a polgári lét, vagy ők vonultak ki önként belőle. Megismerhették a pesti éjszaka ünnepelt csillagainak smink nélküli, néha gyűrött arcát. Sehol nem érezték magukat otthonosabban, mint a sűrű kávéházi levegőben, egymás között.
Az írók asztaltársaságának tagjai tehát főleg dolgozni jártak a kávéházba. József Attila, Szép Ernő és Molnár Ferenc rendszeresen a Japánban alkottak, de itt írta szinte összes regényét, az a magyar író, akinek olvasottsága még Jókaiéval is vetekszik. Rejtő Jenő, akit az irodalomtörténet szinte nem is jegyez, állandó vendége volt a Japánnak. Nyarankén hosszú órákon át ült a teraszon, előtte papírköteg meg tintásüveg, és szorgalmasan írta regényeit.
Az Andrássy út másik oldalán, majdnem szemben volt a főleg ponyvát forgalmazó Nova kiadó, amely csak az elkészült kéziratokra fizetett a szerzőknek, soronként.
Rejtő, ha éppen pénz szűkében volt és nem tudta kifizetni a kávéházi számlát, csak letépett pár sort a kéziratból és a főpincérnek adta, ebben már benne volt a borravaló is. A pincér átsétált a Novához, ahol rendezték a számlát, majd a fecnit a már meglévő anyaghoz ragasztották.
Rejtő állítólag a szabójának is hasonló módon fizetett, egy öltöny ára három-négy elkészült oldal volt.
Rejtőn és a már említett írókon kívül Nagy Lajos is rendszeresen a Japánban dolgozott. Menekülő ember című művében például részletes leírást ad a kávéházról és tulajdonosáról egyaránt.

A tulaj, Kraszner Menyhért barátságos és művészetpártoló viselkedéséről mindig is híres volt a Japán. Ő vezette be, például a "javító" kávét, ami a hely különlegességének számított.
Ha egy párnak nem volt csak egy adagra pénze, akkor kértek még a kávéhoz egy kis javítótejet, meg egy kis javítócukrot, így elég volt mindkettőjüknek.
Kraszner nem vette zokon a hasonló stikliket, ettől még nem ment csődbe az üzlet és mindig pontosan tudta kik azok, akiknek szükségük van a segítségre.
Így a kallódó pesti kispolgárok is úgy érezhették, legalább egy rövid időre, hogy nincs különbség köztük és a gazdagabbak között.

Talán Molnár Ferenc fogalmazta meg legjobban a kávéházba járás kényszerének okát. Ami tulajdonképpen nem is ok, hanem okozat. A szegénység következménye. Molnár szerint a polgárság csak aludni jár haza, otthont senki sem csinál kávét magának. "A kávéház - ezzel szemben - vigasztal, ápol és eltakar."

A híres japán helyén 1960 óta az Írók boltja áll. "Egy sziget az általános tahóságban" - ahogy a bolt magát Esterházy Péter szavaival hirdeti.
Nevét onnan kapta, hogy a '90- es évekig az Írószövetséggel kötött szerződés alapján a szövetség tagjai 20%-os kedvezményt kaptak a könyvek árából.
A könyvesbolt híres nagy fantáziával berendezett kirakatairól és délután 4-kor kezdődő könyvbemutatóiról, melyeket a boltban kialakított teázóban tartanak.
Miután dolgozói hosszas küzdelem után privatizálták az üzletet, 1992-ben megalapították az "Üveggolyó rend" nevű saját kitüntetésüket, melyet minden évben egy kortárs irodalmárnak ítélnek oda az alkalmazottak szavazatai alapján. Nemcsak irodalmi tevékenységükért, hanem a bolt dolgozóival való bensőséges kapcsolatuk elismeréseként.
Az eddigi díjazottak között van, többek között Parti Nagy Lajos, Tandori Dezső és Esterházy is.

kicsi szőke

2007. 04. 23.

Üveggolyók
15 éves az Írók Boltja

Az Írók Boltja egy irodalmi díjat alapított 15 éve, az Üveggolyó Rendet. Az Üveggolyó egy olyan elismerés, amit a könyvesbolt munkatársai évente adományoznak egy-egy kortárs irodalmi személyiségnek, aki bensőséges kapcsolatot ápol a bolttal és munkatársaival. Az idén önállóságának 15. évét ünneplő Írók Boltja az alkalomra egy irodalmi antológiát jelentetett meg. Bemutatóján két korábbi díjazott, Balla Zsófia költő és Sándor Iván író is részt vett.

A délelőtt 11 órakor kezdődő sajtótájékoztató-beszélgetést Forgách András moderálta, az ő kérdéseire válaszolt az Írók Boltja két vezető egyénisége: Balogh Edit és Nagy Bernadette, valamint Balla Zsófia és Sándor Iván, mindketten az Üveggolyó Rend díjazottjai.

Forgách kérdéseire a két üzletvezető elmondta, hogy a bolt ma már a dolgozók tulajdonában van, vagy 25 éve ismerték meg egymást, mindketten Halasi Adrienntől tanulták a könyvszakmát, bár korábban egész más elképzelésekkel vágtak neki az életnek. Említésre kerültek a kedvenc írók, kedvenc irodalmi személyiségek is, valamint az irodalmi találkahelyként működő bolt esetleges gazdasági nehézségei.
Balla Zsófia, aki az antológiában közölt versét is felolvasta és Sándor Iván beszéltek a bolthoz és munkatársaihoz fűződő kapcsolatukról, régi történetekről, amikor például az Ivánok: Sándor és Mándy beugrottak a "lányokhoz".
Az ünnepséget Ágens élő előadása és azt követő története színesítette, aki maga is eltöltött egy esztendőt a boltban alkalmazottként.
Az antológia, melyben az évente kiosztott Üveggolyó Rend díjazottjainak írásai szerepelnek, amelyek valamilyen módon az Írók Boltjáról szólnak vagy kötődnek hozzá, bemutatója után a 15 fős "Írók Boltjás" csapat egyenként is bemutatásra került, felfedve, hogy ki, hány év óta szolgálja ily módon a kultúra, az irodalom ügyét.



A frontembereken, Balogh Editen és Nagy Bernadette-n kívül Tapodi Gabriella, Kerepeszky Judit Éva, Lendvai Julianna, Elek Anikó, Puskás Enikő, Hományi Péter, Schumann Sz. Katalin, Négyesi Móni, Szakács János, Rybka Mercédesz, Bognár Erzsébet, Nagy Lajosné Brigitta és Jesze Ágnes adja a bolt erősségét.



Az Üveggolyó Rend díjazottjai és az antológia szerzői: Mándy Iván (1993), Mészöly Miklós (1994), Balassa Péter (1995), Parti Nagy Lajos (1996), Tandori Dezső (1997), Petri György (1998), Györe Balázs (1999), Szilágyi Ákos (2000), Göncz Árpád (2001), Keresztury Tibor (2002), Balla Zsófia (2003), Esterházy Péter (2004), Kovács András Ferenc 82005), Nádas Péter 82006) és Sándor Iván (2006).

Közülük a legtöbben ott lesznek az Írók Boltja és a Radnóti Színház közös estjén december 12-én, kedden 19 órától, hogy felolvasásukkal ünnepeljék az antológia-megjelenést és kiadóit. Az est házigazdája Bálint András lesz.

2006.11.30.

felhasználó név:
jelszó:
regisztráció
jelszóemlékeztető


Trafó
 
design: Sárközi Román