Leírás:
Egy- és többszólamú liturgikus énekek a Szent Kereszt tiszteletére
A Szent Kereszt kultusza: magának a Keresztrefeszítettnek kultusza. Mint Aquinói Tamás kifejti, azt a tiszteletet, szeretetet és imádást, melyet a keresztfán meghalt iránt érezett az Egyház, mintegy átvitte arra a fára, melyen az ő vére kiömölt, azután másodlagosan a kereszt különféle képmásaira. Másként mondva: a keresztfa szemlélete felkeltette és növelte a hívekben a Megváltó iránti tiszteletet, szeretetet és imádást, a kereszt a maga tárgyi voltában segítette az imádás szellemét...
01. Beneventán antifonák a Kereszt hódolatára, nagypénteken 3:42
02. Responsorium a Szent Kereszt ünnepére (órómai dallamon) 1:53
03. Ambrozián Belépő ének és áldozási ének Szent Kereszt ünnepére 2:19
04. John Dunstable: (? - 1453): O crux (három szólamra) 5:30
05. Bevonulási ének tropusokkal 4:05
06. Alleluja sequentiával 2:59
07. Nicolas Gombert (ca. 1495 – 1560): O crux splendidior (hat szólamra) 5:12
08. Felajánlási ének 6:17
09. Áldozási ének 0:56
10. Jacobus Clemens non Papa (ca. 1510 – ca. 1556): Haec est arbor dignissima 5:27
11. Bevonulási ének 2:01
12. Felajánlási ének 5:59
13. Áldozási ének 0:43
14. Jacobus Clemens non Papa (ca. 1510 – ca. 1556): O crux benedicta 3:15
15. Antifona 3:17
16. Responzórium 2:35
17. Giovanni Pierluigi da Palestrina (ca. 1525 – 1594): Crucem sanctam 3:07
18. Antifona-sorozat Szent Kereszt ünnepére 2:43
19. Giovanni Pierluigi da Palestrina: Adoramus te Christe 2:21
Felvétel: Erdélyi Péter, Sümegi ferences templom, 2009 június - közönet a sümegi ferences közösségnek
Zenei rendező: Wilheim András
Keverés, editálás és master: Erdélyi Péter, ArtField Studio, Piliscsaba
Design-Content: GABMER /www.bachman.hu
Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás
Készült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával
Ez a teológiai sorrend a személytől és eseménytől a tárgyig történetileg is igaz. A kiindulópont: a Keresztrefeszített iránti imádás, hálaadás volt. A 4. század elején Nagy Konstantin császár bazilikát emeltetett azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, és ahol a császár anyjának, Helénának sürgetésére magát a keresztfát megtalálták. Ekkortól kezdve a jeruzsálemi keresztények és zarándokok hódolattal járultak a kereszt-ereklyéhez, és azt megcsókolva fejezték ki hálaadásukat a megváltásért. A 7. században Khosroes perzsa király elrabolta a keresztet; de Heraclius római császár legyőzve őt visszaszerezte, és a Kálvárián épült bazilikába vitette az ereklyét. Később e keresztből apró szilánkokat kértek és kaptak egyes helyi egyházak, először (a legnagyobbikat) Konstantinápoly. A Kereszt tisztelete mind a keleti, mind a nyugati egyházban elterjedt: a hívek csodálattal és szeretettel szemlélték, s kérték védelmét. A Kereszt liturgikus ünneplése mindenekelőtt a Nagypéntekhez kapcsolódott, de később a Kereszt két saját ünnepet is kapott: a korábbi szeptember 14-én volt (a Szent Kereszt felmagasztalása), a későbbi május 3-án (a Szent Kereszt megtalálása).
A Kereszt-tisztelet korszakai jól tükröződnek az ünnepi énekekben. A legrégebbiek a Krisztushoz szólnak, hálát adnak a megváltásért és dicsőítik a keresztet, mint a megváltás eszközét. Egy másik énekcsoport Nagy Konstantin történetét mondja el, akinek a társ-császárral való sorsdöntő csatája előtti éjszaka látomás adta tudtul, hogy „e jelben győzni fogsz”. A császár keresztalakú hadijelvényeket készíttetett, és a csatát valóban megnyerte. Helyet kapott az énekek között az az elbeszélés is, mely szerint a Kálvárián három keresztet találtak; úgy tudták meg, melyik volt Krisztusé, hogy azokat egy halotthoz érintették, ki az egyik érintésére életre támadt. Egy későbbi legenda szerint a jeruzsálemiek elrejtették az ereklyét, és vezetőjük (aki a Júdás nevet viselte), csak Heléna királynő parancsára mutatta meg a rejtekhelyet. Az énekek harmadik csoportja a kereszt jelét magasztalja, és annak védelmét kéri. A Szent Kereszt tisztelete az egész zenetörténetre hatással volt. Így tematikus lemezünk egyfajta keresztmetszete a liturgikus ének történetének.
Dicsőítő énekeket találunk róla a keleti egyház régi liturgiájában, nyugaton pedig először a nagypénteki szertartásrendben. Az ólatin rítusok (beneventán, órómai, milánói) archaikus dallamokkal kapcsolódnak e szövegekhez (belőlük válogat a hanglemez 1-3. tétele). A beneventán rítusban ugyanazok az énekek görögül is, latinul is elhangzanak.
A második tételcsoport a Szent Kereszt ünnepének régi misetételeiből válogat. Az Introitushoz (Bevonulási énekhez) egyes francia forrásokban kommentáló tropusokat is fűztek (5. sz.), az allelujához pedig szinte mindenütt – a helyi egyházra jellemző – verses sequentiákat csatoltak (6. sz.). A Felajánlási éneket a 12-13. századi hosszú verzusokkal bővítve énekelték, ezzel az egész mise legnagyobb szabású műfaját alakították ki (8. sz.).
A harmadik tételcsoport egy középkori kuriózum. A római egyház szokásától eltérően olyan misetételek is létrejöttek (talán a kelta egyházakban), melyek nem bibliai szövegeket dolgoztak fel, hanem a legendák anyagából merítettek. Az Introitus még a zsoltárverset is ilyen részlettel helyettesíti; az offertorium rendkívüli hosszúságával és a gregoriántól elütő dallamstílusával kelt figyelmet (12. sz.). A hozzájuk csatolt Áldozási ének is magyarországi ritkaság (13. sz.) A negyedik tételcsoport a gregorián késői korszakából szemezget, magyar kódexek anyagát felhasználva. Először egy hosszú antifonát hallunk, melyhez egyedül álló módon verzus és részleges visszatérés kapcsolódik (15. sz.).
A 16. sz. responzórium furcsa, modern dallama után egy rövid antifona-ciklus a kereszt megtalálásának legendáját adja elő tömörített formában (18. sz.) Az itt énekelt szövegeket (sok más, népszerű tétellel, pl. a Vexilla Regis himnusszal együtt) zeneszerzők hosszú sora dolgozta fel több szólamban a 13. és 20. század között. Az egyes ciklusokat ilyen polifon művekkel választottuk el egymástól. Az ólatin rítusok korában a többszólamú ének természetesen még ismeretlen volt; de a három tételes ciklust ezért a korai polifóniából vett tétellel zárjuk (Dunstable, 4. sz.). A továbbiakban reneszánsz motetták következnek, egy Gomberttől (aki Josquin de Pres tanítványa volt, 7.pl.4), két tétel Clemens non Papa-tól (műve a 16. század közepének fejlett, dús hangzású polifóniájának jó példája 10, 14. sz.), végül két rövid, klasszikus tétel Palestrinától (17, 19. sz.).
Dobszay László
Az egyszólamú tételek forrásai:
Paleographie Musicale XIV. Solesmes, 1995, pp. 174–176. (1. sz.)
